VÁLASSZ: -

2007-06-08 13:49:52

Jó lenne egyszer megérkezni...

Kedd: atv felvétel A nő helye, szerda 9o.9 jazzy: rádiófelvétel a csütörtöki Film Színház Muzsika Albert Györgyivel, csütörtök:közönségtalálkozóval egybekötött dedikálás Salgótarjánban –rengetegen voltak a Café Freiben (igen, igen. Jeles kollegám kávéházat nyitott Tarjánban)-, ma indulás egy rövid hétvégére a Bánki tóhoz a rádiós kollegákkal, vasárnap vissza egy kedves hagyományos Budapesti rendezvényre, a köténykupára. Kollégám Kárpáti Tamás és felesége budai otthonában a budapesti crém de la créme focizik, mérközik egymással. Kezdőrúgás: Dobó Kata és Oroszlán Szonja. És így, tovább, és így tovább.

Voltam fönt az új lakásban a felújító brigáddal: lesz mit tenni, de a legnagyobb rémálom még mindig a költözés. Hagyjuk is. Úgyis túl kell esni rajta, majd csak lesz valahogy.

Megkaptuk az idézést a válásra, s noha fél éve tudom, hogy ez lesz, mégis szíven ütött, amikor kinyitottam a borítékot és feketén-fehéren ott volt a hely, a dátum, az időpont, a terem ahol tárgyalják... Sovány vigasz, hogy minekután mindenben megegyeztünk, sacc/kb. öt percig tart majd az egész.

Most kezdtem el átgondolni a nyarat. Két eseményen kívül nem igazán történik semmi. Lesz egy stockholmi Barbra Streisand koncert júliusban, amit nagyon várok, meg egy hét vitorlázás az Adrián augusztus végén. Esetleg egy hosszú hétvége, a barátnőmnél, Brüsszelben, 'oszt annyi.

Amúgy: veszem a sátorfámat és csomagolok.

Hun be, hun ki.

Jó lenne egyszer megérkezni...



Írta: gy.albert
Címkék: 5
Értékelés: 3.58759 Hozzászólások: ()
2007-06-02 22:05:08

Én és VV Anett

Tegnap Eger volt: két órán keresztül toltuk, jövő héten Salgótarján... Szóval dübörög, ami öröm, de ez sem enyhíti a szívemben azt a fájdalmat, hogy reggel a költöztetők előfelmértek: mit hova kell csomagolni, mibe, melyik napon indulunk a hónap végén... Isteni, amikor az ember ki tudja hanyadszor számolja fel az életét.

Csütörtökön voltam egy műsor castingján. Ernyey Béla, régi,kedves ismerősöm új műsort tervez indítani itt a Story-ban, melynek mi más is lenne a központi témája - Bélát ismerve -, mint az erotika. Társműsorvezetőt keres, egy nőt, nyilván. Engem is behívtak, és noha nem vagyok casting - válogatás -  hívő, a barátságunkra való tekintettel elmentem. Találkoztam - többek között - régi kedves ismerősömmel: Michelle Wilddal, illetve valakivel, akit nem ismertem fel, meg meg sem, tudniillik életemben először láttam. VV Anett.

Minden csajt kettesben ültettek le, hogy Bélát faggassuk. Én, és VV Anett. Még viccnek is rossz.

Egy kicsit bánt a lelkiismeretem, mert osztottam, mint a répát. A lelkiismeretfurdalás persze annak szól, hogy sokkal fiatalabb, mint én, nyilvánvalóan tapasztalatlanabb, és, finoman szólva is nem egyre forog az agyunk. Mondjuk, attól, a mondattól, hogy „azért mentem be a Villába, mert híres akartam lenni, és élveztem, hogy felismernek az utcán, autogrammot kérnek tőlem” - behánytam. Tudniillik: milyen tejesítmény áll emögött? Az, hogy valaki letolja a bugyiját egy ország előtt? Azt hiszem, nagyon gyaláztam, és bántottam, amiért utólag is bocsánatot kérek.

Végül is: mindenki úgy lesz híres, ahogy akar - arra a tizenöt percre - és abból keres pénzt, amiből tud.

Mindenesetre: Ernyey Béla készülő, új műsorához sok sikert kívánok!

 



Írta: gy.albert
Címkék: 26
Értékelés: 3.50707 Hozzászólások: ()

BLOG LEÍRÁSA

Gondolatok...

MAGAMRÓL

Újságíró, riporter, műsorvezető.

ÜZENŐFAL

2008-10-18 14:42:16 Egy ember Ezt nem hiszem el! Most mindeki így a Györgyi úgy a Györgyi, de amikor élt nem becsülték meg. Ez nagy képmutatás az egész médiától!!

2008-10-18 14:34:04 Moni Kedves Dió! Abszolút igazad van! Én szívből kívánom zsuzsának, hogy majd egyszer ő is ismerje meg a depresszió minden kínját, és majd akkor próbáljon pálcát törni Györgyi feje felett!!!
Lám, ő biztosan egy szent, aki azt hiszi, a pálinka víz... vagy csak félre siklott az ő élete is, és örül, ha másé is félre siklik... Én is iszom a gyógyszereim mellett, hiába nem lenne szabad, mert nem tudom elviselni a környezetem érdektelenségét, és azt, hogy képtelen vagyok talpra állni. Valaha angolul felsőfokon beszélő személyi asszisztens voltam, neves multi cégeknél. Ma csak egy roncs vagyok, aki már a számláit se tudja fizetni - és nem az alkohol miatt! Azt hiszem, a többi embere úgy kezeli a depressziós embert, mintha csak lusta lenne, mert nem tudják az hová tenni, hogy ez nem egy nátha, ami egy Kalmopyrintől elmúlik. És nem értik, hogy a kívülről szépnek látszó élet ellenére hogyan lehet valaki depressziós - de ez pont ezért egy súlyos lelki betegség!
És Györgyi családja tényleg szégyellje magát! Nem mert szembenézni a sok igaz szívből gyászoló megvető pillantásával!
R.I.P. Györgyi

2008-10-18 14:20:36 Moni Kedves Valaki!
Tudod a segítséget olyanoktól nem fogadja el az ember, akik korábban kitagadták... és a depressziós ember lelke, személyisége, semmije sem olyan, mint az egészségesé!
Én már 3. éve küzdök a depresszióval, senki sem ért meg, még a barátom sem, egyedül a legjobb barátnőm.
Már rég véget vetettem volna az életemnek, ha ebben a "szabad országban" hozzájuthatnék egy .44 vagy .50 kaliberű revolverhez. Mert ott nincs pánik, nincs visszaút, nincs fájdalom, és biztosan sikerül. De itt, még sok évvel a szocializmus után is gondoskodnak róla, hogy ne jussunk fegyverhez, kizárólag a "rossz fiúk"... tehát valaki vagy szenvedve hal meg, vagy gyenge, és életben marad. Igaza volt Györgyinek, az öngyilkossághoz igenis bátorság kell! Ez nem úgy fest, hogy meghúzom a ravaszt, és kész! Előbb az ember számot vet addigi életével, mérlegeli a jelenlegi lehetőségeit, és azokat is, amik talán megadatnának a jövőben, és csak utána cselekszik...

2008-10-18 13:28:46 andreotti Kedves Diótörő !
Pszichiater véleményét nem fogod olvasni, ugyanis köti az orvosi titoktartás, de nemcsak ez! Képzeld, van olyan orvos, aki szereti a páciensét és törődik vele, Györgyinek ez megadatott, hogy egy ilyen emberrel tudja megbeszélni a problémáját ( és itt talán azt a kérdést is fel kellene tenni, hogy miért nem volt mellette a családja ezekben az esetekben ) A depresszió sajnos NEM gyógyítható betegség, de kezelhető, függően a beteg állapotától!
Ha nem tudsz valamiről pontosan, akkor talán bölcsebb lenne hallgatnod !

Györgyinek megbékélést kívánok a világgal és saját magával, nyugodjon békességben !

2008-10-18 07:46:50 Edit György!
Tiszteltelek, becsültelek, hiányozni fogsz. Álmodj szépeket!

2008-10-18 02:49:00 Vadas Anna Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember.
Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán sem nő egyforma két levél, a nagy időn sem lesz hozzá hasonló.
(Kosztolányi)

2008-10-18 02:42:29 Vadas Anna Okuljatok mindannyian e példán .
Ilyen az ember.Egyedüli példány.


ldány.

2008-10-17 22:10:38 Béla Nyugodj békében! Álmaid legyenek szépek!

2008-10-17 17:03:29 Leonita Istenem! Halála után most hűűű de sokan szeretik!!!

2008-10-17 16:55:16 Camy- György ,nyugodjál békében isten óvja lelkedet!:(

2008-10-17 13:39:28 Gabóca Álomhely,amely nem tűnik valóságosnak,amig ott vagy,de hivogatóan valóságossá válik,ha elhagytad! Nagyon fogsz hiányozni!

2008-10-17 08:08:15 Éva Györgyikém.! Ne haragudj, hogy nem tudtam elmenni leróni végső búcsúmat tőled, de én is beteg vagyok és egyedül nem tudtam elmenni. Én megértettelek, mivel én is szenvedek attól amitől te szenvedtél. Két öngyilkossági kisérlettel a hátam mögött tudom min mentél keresztül. Neked már jó. Nyugodj békében, remélem nemsokára találkozunk.

2008-10-17 00:55:18 PR Értelmes, tabukat döntögető Hölgynek tartom Albert Györgyit. S mint az ilyen - főleg nőknek - sokkal többet kell teljesíteni, ha el akarja fogadtatni magát, azaz szeretné a munkáját végezni.
Köszönet érte, hogy jó néhányunk helyett megtette!
Kár, hogy az ATV nem gondolta úgy, hogy folytassa a riportsorozatot, amit A.Gy. nőkkel csinált. Egyszer majd szociológiai érték is lesz.
(Sajnos nálam 2007. szept.- ben van vége a blognak.Mit írhatott utolsó napjain? A Szulák beszélgetésen ajándékot kapott a kiegyesúlyozottságával, szépségével? Megszenvedte a "kegyes halált"! Adhatott volna pedig Neki egy utolsó esélyt a gyógyulásra, írásra.)

2008-10-16 23:53:31 XX wy

2008-10-16 22:47:42 Maria Nyugodjal bekebe az UrJezus szentnevebe.Erdelyszivebol Csiksomlyorol.

2008-10-16 21:39:49 SORSTÁRS...... Aki ismeri és átélte ezt a betegséget,az tudja hogy nagyon kemény dolog ez.
Iszonyú sok erő kell ahhoz,hogy leküzdd ezt a betegséget.
Neki nem sikerült az alap problémáját megoldani.Ezért a betegséget sem tudta legyőzni.
Egy Nőnek nem lehet az élete teljes egy gyerek nélkül.
Most lehet ítélkezni felette olyanoknak akik van gyereke és nem tudja nem milyen érzés ha nem lehet gyereke!!!

Nyugodj Békében...

2008-10-16 20:23:38 Licskóné Végtelenül szomorú, hogy egy fiatal, jó tudású embernek kell elmennie!
Senki nem figyelt a szívére, hogy mit is bír még el?
Megint szegényebbek lettünk egy jó emberrel. Sajnálom.
Licskó Zsuzsa

2008-10-16 20:06:56 Györgyusz Drága Györgyi! Ma bementem a váci székesegyházba, hogy elbúcsúzzam Tőled, meggyújtottam egy mécsest az Emlékedre és csendben,szívemben rettenetes fájdalommal emlékeztem RÁD. Tudom,jó helyen vagy és most már tiszta, őszinte szeretet vesz körül. Nagyon jó EMBER voltál, hiányozni fogsz!Angyalok őrizzék békés álmodat!
Mindörökre szívünkben maradsz!

2008-10-16 15:12:33 Anna Belfegor! Ki lehet gyógyulni belőle, bár borzasztó nehéz. Nekem sikerült. Hidd el, neked is fog, csak kérlek ne add fel a reményt! Minden jót Neked!

2008-10-16 15:12:20 Anna Belfegor! Ki lehet gyógyulni belőle, bár borzasztó nehéz. Nekem sikerült. Hidd el, neked is fog, csak kérlek ne add fel a reményt! Minden jót Neked!

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 1 meg 19 =:
HOZZÁSZÓLÁS:
© StoryOnline 2007