2007-03-27 11:04:37

Színházi Világnap és emlékezés

Ma van a Színházi Világnap. Ezen az estén minden magyar színházban a társulat egyik tagja felolvassa az az évi üzenetet. Szerencsés esetben egy jó írótól, rosszabb években egy ismeretlen, és kevésbé képességestől. Ámbár...

Az utóbbi időben vannak teátrumok, amelyek úgy döntöttek: inkább kinyomtatják a levelet, amelynek egy-egy példányát elhelyezik minden széken, és rendesen, mint mindig, hét óra után pár perccel - általában héttel, mármint perccel - elkezdődik az előadás.

Hogy ez engem miért izgat ennyire? Mittom én? Mindig vonzott a kultúra, a művészet, a művészek, ez az egész bohém közeg... Akarom mondani  Bohém élet.

Folytatódik a turné a könyvvel, ma Kecskemét és Hódmezővásárhely az állomás, és az eddigi siker ellenére szorongok – még mindig, már megint -, hogy esetleg senki nem jön el a dedikálásra. Na mindegy. Én már csak így maradok.

Amúgy dögrováson. Kapar, szúr, fáj a torkom, folyik a szemem, az orrom... Lesz még szőlő, lesz még lányregény?

Ma reggel a közszolgálati rádióban, A Rádióban, a Kossuthon a zenei szerkesztő, tekintettel a napra, úgy döntött, hogy olyan zeneszámokat, dalokat forgat le egy-egy riport között, amelyet magyar színészek-színésznők énekelnek. Azt hittem megszakad a szivem, amikor arról a Presser albumról, amin ismert művészek  adnak elő híres dalokat a szerzőtől, lejátszották a Hogyan mondjam el neked? című songot a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról musicalből Balázsovits Edit és Kaszás Attila előadásában.

Attila, Attila...

Miközben már folynak a beugró próbák a Nemzetiben, a művész  alakításaiban -Stohl András veszi át például Pálfy Tibor szerepét  Szomory Hermelinjében, ami még bemutató előtt áll -, akik szerették, szerettük Attilát, és nap nem telik el úgy, hogy ne gondoljunk rá, a búcsúra készülünk péntek este nyolctól szombat reggel hatig, amikor a Nemzeti Színház előcsarnokában virrasztunk az emlékére.


Írta: gy.albert
Címkék:
Értékelés: 4.46 Hozzászólások: (16)
Értékeld mennyire tetszett ez a bejegyzés:
HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA: 16
eleszen

Kedves Györgyi!
Most tettem le a könyved, ezt az újat. Mert most lett vége... papíron. Nem egész egy nap alatt"végzetem vele", munka, s minden eggyéb kötelezettség mellett... Rengeteg mondanivalóm lenne Neked, pedig nem is ismerlek, és ilyen hozzászólást se kreáltam még soha korábban. Talán majd egyszer lesz erre is idő, fórum és alkalom. Üdv: L.Sz. Nóra
2007-04-02 18:22:19

mad

Minden jót Györgyi!Örömmel tölt el,hogy nem "járok" hasonló cipőben Veled!Légy boldog,ha egyáltalán fel tudnád ismerni azt az érzést!És irj még több könyvet,mert jól meg lehet belőle élni!És még további hasonló jókat,drága Györgyi!
2007-04-01 08:37:04

Kriszti

Szia Györgyi!

Már megint itt vagyok. Olvasom ezt a sok-sok véleményt, és egy kicsit aggódom érted. El ne hidd, amit itt némelyek összeírnak!
Kétes erkölcsű, sekélyes meg "mittomén"...!
Örülök, hogy ez az ország ennyire teli van egészséges, jó erkölcsű és sohasem hibázó, magát és tetteit mindig minden helyzetben felvállani képes emberekkel!
Én nem tartozom közéjük. Nem mintha büszke lennék rá, de így hozta az élet. Úgy érzem, mi vagyunk többen. Mert hát akárhogy is, HALANDÓ-k és GYARLÓ-k vagyunk. Ha tetszik, ha nem. Másik kérdés, hogy el tudjuk-e ismerni mindezt. Neked ez sikerült. Nem megy mindenkinek, hiszen nem könnyű feladat belátni tévedéseinket.
Én szerettelek már tinédzser koromban is. Tudod, még a reggeli rádiós műsorok idején. És sokan vagyunk még így! Sokan gondolunk rád szeretettel. Azt meg, hogy nem vagy tökéletes, elnézzük neked, hisz mi sem vagyunk azok!!!

Minden jót kívánok!

Szeretettel:
Kriszti
2007-03-30 16:05:50

Perzsike

Kedves Györgyi!
Röpke három óra alatt elolvastam a könyvedet. Őszintén tisztellek, mert vállalod önmagad.
Ami pedig hozzászólásra késztetett az az, hogy rengeteg közös vonás van bennünk, éppen ezért mélységesen átéltem a veled történteket. Gyógyulásod érdekében kérlek gondolkodj el az alábbi idézeten:
"Nem tudod, mit rejt a sorsod. Mosolyt hoz-e vagy könnyeket. Tanuld meg hát feledni a rosszet, s őrizd meg a boldog perceket." (Hemingway)
A mai rohanó világban megkoptak a fények, halványak a hitek és halványak a remények. Nem szeretnénk mást, csak hinni a szóban, őszintén szeretni és bízni a jóban.
Kérlek, harcolj magadért, az értékeidért, mert Neked még van dolgod e világban.
Őszinte tisztelettel:))
Perzsike
2007-03-30.
2007-03-30 09:50:51

marika

Szia Györgyi!
Szerintem is nagy szinész volt a Szakácsi Sándor is.,és mélyen megrendített az ő halála is.,sajnálom őt is,és részvétem a családjának.Nem tudom megmondani miért, én mégis közelebb éreztem magam, Kaszás Attilához.Néztem a hiradót, és végig sírtam.Lehet ,hoy azért mert legalább 10-szer láttam a kútfejeket,és nem bírtam megunni.Imádtam benne.De a többi filmjében is nagyon jó. Üdvözlettel Marika.
2007-03-29 22:18:47

Tóth Eszter

Szia Györgyi!

Ezúton szeretném megköszönni neked az utóbbi idők legőszintébb "könyvélményét". Nem lehetett letenni a könyvedet, minden pillanatban érdekelt az életed története.Azt hiszem sok nő megtalálta önnmagát benne. Köszönöm és kívánok Neked sok szeretetet az életben!Mindenkinek jár ! Eszter
2007-03-29 18:21:16

    1 2 3    Következő 6 »

Név:
E-mail cím:
Két szám összege: hét meg tizenöt =
HOZZÁSZÓLÁS:

BLOG LEÍRÁSA

Gondolatok...

MAGAMRÓL

Újságíró, riporter, műsorvezető.

ÜZENŐFAL

2008-10-18 14:42:16 Egy ember Ezt nem hiszem el! Most mindeki így a Györgyi úgy a Györgyi, de amikor élt nem becsülték meg. Ez nagy képmutatás az egész médiától!!

2008-10-18 14:34:04 Moni Kedves Dió! Abszolút igazad van! Én szívből kívánom zsuzsának, hogy majd egyszer ő is ismerje meg a depresszió minden kínját, és majd akkor próbáljon pálcát törni Györgyi feje felett!!!
Lám, ő biztosan egy szent, aki azt hiszi, a pálinka víz... vagy csak félre siklott az ő élete is, és örül, ha másé is félre siklik... Én is iszom a gyógyszereim mellett, hiába nem lenne szabad, mert nem tudom elviselni a környezetem érdektelenségét, és azt, hogy képtelen vagyok talpra állni. Valaha angolul felsőfokon beszélő személyi asszisztens voltam, neves multi cégeknél. Ma csak egy roncs vagyok, aki már a számláit se tudja fizetni - és nem az alkohol miatt! Azt hiszem, a többi embere úgy kezeli a depressziós embert, mintha csak lusta lenne, mert nem tudják az hová tenni, hogy ez nem egy nátha, ami egy Kalmopyrintől elmúlik. És nem értik, hogy a kívülről szépnek látszó élet ellenére hogyan lehet valaki depressziós - de ez pont ezért egy súlyos lelki betegség!
És Györgyi családja tényleg szégyellje magát! Nem mert szembenézni a sok igaz szívből gyászoló megvető pillantásával!
R.I.P. Györgyi

2008-10-18 14:20:36 Moni Kedves Valaki!
Tudod a segítséget olyanoktól nem fogadja el az ember, akik korábban kitagadták... és a depressziós ember lelke, személyisége, semmije sem olyan, mint az egészségesé!
Én már 3. éve küzdök a depresszióval, senki sem ért meg, még a barátom sem, egyedül a legjobb barátnőm.
Már rég véget vetettem volna az életemnek, ha ebben a "szabad országban" hozzájuthatnék egy .44 vagy .50 kaliberű revolverhez. Mert ott nincs pánik, nincs visszaút, nincs fájdalom, és biztosan sikerül. De itt, még sok évvel a szocializmus után is gondoskodnak róla, hogy ne jussunk fegyverhez, kizárólag a "rossz fiúk"... tehát valaki vagy szenvedve hal meg, vagy gyenge, és életben marad. Igaza volt Györgyinek, az öngyilkossághoz igenis bátorság kell! Ez nem úgy fest, hogy meghúzom a ravaszt, és kész! Előbb az ember számot vet addigi életével, mérlegeli a jelenlegi lehetőségeit, és azokat is, amik talán megadatnának a jövőben, és csak utána cselekszik...

2008-10-18 13:28:46 andreotti Kedves Diótörő !
Pszichiater véleményét nem fogod olvasni, ugyanis köti az orvosi titoktartás, de nemcsak ez! Képzeld, van olyan orvos, aki szereti a páciensét és törődik vele, Györgyinek ez megadatott, hogy egy ilyen emberrel tudja megbeszélni a problémáját ( és itt talán azt a kérdést is fel kellene tenni, hogy miért nem volt mellette a családja ezekben az esetekben ) A depresszió sajnos NEM gyógyítható betegség, de kezelhető, függően a beteg állapotától!
Ha nem tudsz valamiről pontosan, akkor talán bölcsebb lenne hallgatnod !

Györgyinek megbékélést kívánok a világgal és saját magával, nyugodjon békességben !

2008-10-18 07:46:50 Edit György!
Tiszteltelek, becsültelek, hiányozni fogsz. Álmodj szépeket!

2008-10-18 02:49:00 Vadas Anna Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember.
Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán sem nő egyforma két levél, a nagy időn sem lesz hozzá hasonló.
(Kosztolányi)

2008-10-18 02:42:29 Vadas Anna Okuljatok mindannyian e példán .
Ilyen az ember.Egyedüli példány.


ldány.

2008-10-17 22:10:38 Béla Nyugodj békében! Álmaid legyenek szépek!

2008-10-17 17:03:29 Leonita Istenem! Halála után most hűűű de sokan szeretik!!!

2008-10-17 16:55:16 Camy- György ,nyugodjál békében isten óvja lelkedet!:(

2008-10-17 13:39:28 Gabóca Álomhely,amely nem tűnik valóságosnak,amig ott vagy,de hivogatóan valóságossá válik,ha elhagytad! Nagyon fogsz hiányozni!

2008-10-17 08:08:15 Éva Györgyikém.! Ne haragudj, hogy nem tudtam elmenni leróni végső búcsúmat tőled, de én is beteg vagyok és egyedül nem tudtam elmenni. Én megértettelek, mivel én is szenvedek attól amitől te szenvedtél. Két öngyilkossági kisérlettel a hátam mögött tudom min mentél keresztül. Neked már jó. Nyugodj békében, remélem nemsokára találkozunk.

2008-10-17 00:55:18 PR Értelmes, tabukat döntögető Hölgynek tartom Albert Györgyit. S mint az ilyen - főleg nőknek - sokkal többet kell teljesíteni, ha el akarja fogadtatni magát, azaz szeretné a munkáját végezni.
Köszönet érte, hogy jó néhányunk helyett megtette!
Kár, hogy az ATV nem gondolta úgy, hogy folytassa a riportsorozatot, amit A.Gy. nőkkel csinált. Egyszer majd szociológiai érték is lesz.
(Sajnos nálam 2007. szept.- ben van vége a blognak.Mit írhatott utolsó napjain? A Szulák beszélgetésen ajándékot kapott a kiegyesúlyozottságával, szépségével? Megszenvedte a "kegyes halált"! Adhatott volna pedig Neki egy utolsó esélyt a gyógyulásra, írásra.)

2008-10-16 23:53:31 XX wy

2008-10-16 22:47:42 Maria Nyugodjal bekebe az UrJezus szentnevebe.Erdelyszivebol Csiksomlyorol.

2008-10-16 21:39:49 SORSTÁRS...... Aki ismeri és átélte ezt a betegséget,az tudja hogy nagyon kemény dolog ez.
Iszonyú sok erő kell ahhoz,hogy leküzdd ezt a betegséget.
Neki nem sikerült az alap problémáját megoldani.Ezért a betegséget sem tudta legyőzni.
Egy Nőnek nem lehet az élete teljes egy gyerek nélkül.
Most lehet ítélkezni felette olyanoknak akik van gyereke és nem tudja nem milyen érzés ha nem lehet gyereke!!!

Nyugodj Békében...

2008-10-16 20:23:38 Licskóné Végtelenül szomorú, hogy egy fiatal, jó tudású embernek kell elmennie!
Senki nem figyelt a szívére, hogy mit is bír még el?
Megint szegényebbek lettünk egy jó emberrel. Sajnálom.
Licskó Zsuzsa

2008-10-16 20:06:56 Györgyusz Drága Györgyi! Ma bementem a váci székesegyházba, hogy elbúcsúzzam Tőled, meggyújtottam egy mécsest az Emlékedre és csendben,szívemben rettenetes fájdalommal emlékeztem RÁD. Tudom,jó helyen vagy és most már tiszta, őszinte szeretet vesz körül. Nagyon jó EMBER voltál, hiányozni fogsz!Angyalok őrizzék békés álmodat!
Mindörökre szívünkben maradsz!

2008-10-16 15:12:33 Anna Belfegor! Ki lehet gyógyulni belőle, bár borzasztó nehéz. Nekem sikerült. Hidd el, neked is fog, csak kérlek ne add fel a reményt! Minden jót Neked!

2008-10-16 15:12:20 Anna Belfegor! Ki lehet gyógyulni belőle, bár borzasztó nehéz. Nekem sikerült. Hidd el, neked is fog, csak kérlek ne add fel a reményt! Minden jót Neked!

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 7 meg 11 =:
HOZZÁSZÓLÁS:
© StoryOnline 2007