2007-04-20 12:55:28

Indulhat a fogyókúra!

Elkezdtem szedni egy fogyókúrás bogyót -aranyárban volt, Bécsből hozták-, mert már tényleg úgy nézek ki, mint Miss Piggy, még a végén nem tudok majd negyedszerre férjhez menni. Különben az elméletet kenem - vágom: csak annak van értelme, ha az ember életmódot változtat, sportol, nem dohányzik (na azt speciel soha nem tettem, majdnem minden mást igen) stb., stb., stb..., de önfegyelmem az soha nem volt, meg lévén, hogy a Bika jegyében születtem imádok élni: enni, inni, a többit hagyjuk.

Tegnap, hosszú idő után először, megint bemondónő voltam :)

Régen, rettenetesen sokat hakniztam, mint mindannyian az én korosztályomból a tévében, aztán egyre ritkultak ezek a felkérések, jöttek a fiatalok, helyesen. Ma már nem is nagyon szívesen vállalok konferálást, de a tegnap este gyönyörű volt. Szentendrén a Művészeti Malomban nyilt meg Ofra Zimbalista izraeli képzőművész szobor kiállítása, amit maga a kulturális és oktatásügyi miniszter Hiller István prezentált, ott kellett magyarul-angolul csilivilizni. Mondom: rég csináltam, szorongtam is, hogy beégek, aztán valahogy a pályán töltött elmúlt húsz év rutinja csak átsegített. Tényleg szép kiállítás, ajánlom mindenkinek, ha most, vagy a jövő heti hosszú hétvégén  kiruccan a Dunakanyarba.

Nem akarok kulturális ajánlóműsorba átmenni, de csütörtökön  pedig Daniele Dondé olasz képzőművész tárlatának vernisszázsa lesz a New York Palotában: Marylin Monroe: napjaink Mona Lisa-ja címmel. Ezt mondjuk nem hagyhatom ki, miután kb. hat éves koromban, egy vasárnapi ebédnél kijelentettem, hogy  harminchat évesen én is öngyilkos leszek, mint MM.

Különben a hétvége rémálom minden szinglinek, elhagyottnak, válófélben lévőnek. Hétfőtől péntekig csak van valahogy, pénzvadászat, munka, tévéfelvétel, miegymás, de a wíkend a családosoké. Ha valaki nem érezte volna soha magát depisnek, és szingli, azt tanácsolom, hogy egyik szombaton tán ruccanjon ki/be valamelyik IKEÁ-ba, ahol apuka, anyuka, és a 2.8 gyerek kóricál, rácsos ágyat keresni a születendő picinek, és pihenésképpen megeszik számtalan svéd húsgombócgolyócskát az étteremben. Idill.
Ember álmodni nem tud szebbet, csak az ereit vágná fel.


Well... That s it for now.
Have a nice weekend, everyone!


Írta: gy.albert
Címkék:
Értékelés: 4.71 Hozzászólások: (29)
Értékeld mennyire tetszett ez a bejegyzés:
HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA: 29
B. Szilvia

Kedves Györgyi!
Nem minden családos tölti a wíkendjét az IKEÁ-ban, sőt... Én eddig kétszer voltam ott családdal. Az egészben a legjobb a bejárati és a "kijárati" ajtó volt. Befelé még reménykedve mentünk, lesz végre egy rumli nélküli ebéd stb. nézelődünk, élvezzük a nehezen összehozott "szabadságot". A könnyed sétánk közben kb. ezerszer kellett lehajolni eldobált játékok után, helyretenni a dolgokat, így a bútorokból nem láttunk semmit. Az ebéd majd más lesz gondoltam én naivan. Tényleg finomak a gombócok, már amennyi ízt az ember érezhet ha rágás nélkül kell valamit lenyelnie.
Ennyit a családos IKÁ-ról. Közhely, de nem minden arany ami fénylik. A közhelyeknek több hasznuk van, mint gondolnák sokan. Már nem tartom cikisnek használni, igyekszem azokat beépíteni a mindennapi gyakorlatba.
Ugyanakkor anyának lenni napi 24 órás katarzis. Imádom, ha a kisfiam a szemembe néz és ő mosolyog először.
Rólad!
Isteni író vagy. Remek beszélgető partner lehetsz (úgy egy életen át) és úgy vagy jó ahogy vagy. Sokan szeretnek téged, többen, mint gondolnád. Csak írj nekünk!
Szeretettel: Szilvia
2007-04-23 12:40:06

Kata

Kedves Györgyi!

Az az IKEÁ-s dolog.... nagyon igaz. Gyűlöltem bemenni, pedig nekem volt két kicsi, aki fogja a kezem. De ugyanezt éreztem vasárnap délutánonként, amikor a családok kint sétáltak és a gyerekek kezét ketten fogták, csak mi baktattunk hárman szomorúan.Azóta újra férjhezmentem és 5-en lettünk, de soha nem fogom elfelejteni. Elolvastam a könyvedet, nagyon sok a hasonlóság közöttünk, 2 diplomával én is csak épp nem gágogtam a kapcsolataimban. Györgyi, a gyerek-dolgot ne add fel, nincsenek befejezett történetek. Épp most olvastan egy vakcináról, ami olyan meddő nőkön segített, akiknek folyamatos gyulladások miatt a lombikprogram sem jött be. Próbáld meg, szurkolunk Neked sokan.Csodák pedig vannak, tapasztaltam:))))))
2007-04-23 08:19:26

Paulina Éva

Kedves Györgyi! Ne vegyél fogyibogyit "aranyáron"! Én kipróbáltam a North-America-i "őrületet" és két hét alatt 3 kilót fogytam. Keverj össze 5 X 3.75 dl vizet hat evőkanál juharfasziruppal, hat evőkanál citrommal és fél evőkanál Cayenne paprikával, az igy nyert folyadék félnapi adag. Három napig kell inni ezt a folyadékot (közben nem eszel semmit), ha éhes vagy, csak igyál belőle, mellette vitaminokat kell szedni, és minden este meginni egy gyenge hashajtó teát,hogy ne álljon le az emésztés. TÖKJÓ! Érzed,hogy a tested megkönnyebbül (méregtelenités). Én husvétkor csináltam ezt végig,és azóta 3 kikót leadtam,merthogy a kura utáni napokban, hetekben is érzed a hatását.
(A könyved még nem olvastam most van uton hozzám a csomagküldő szolgálattal, NAGYON KIVÁNCSI vagyok rá!)
Sok szerencsét a további életedhez.
Paulina Éva
2007-04-22 20:36:37

caramba!

szia Györgyi!nagyon tetszett a könyved, de nem azért, amiről szól, hanem azért, mert ez az egész egy új trendjelenség, amit Te fogsz meghonosítani szerintem. valami oka egészen biztosan van annak, hogy egy olyan (szerintem nem gerinctelen) ember, mint Te, ír egy - látszólag - gerinctelen könyvet. pénzkereset, kóros önsajnálat,bosszúvágy, ridegség, cinizmus - kívülről ez látszik. szeretném tudni, mi áll igazán a dolgok mögött. egy társadalmi tendencia, amire szeretted volna felhívni az emberek figyelmét?
2007-04-22 15:13:24

varga lajosné

Szia Györgyi.
Tök igazad van, de gyerekek nélkül is van élet, csak értelme nincs.
2007-04-22 10:10:25

VörösJuszti

Kedves Györgyi!
Semmiképp nem akarlak megbántani, de ez a fogyókúra tényleg jó ötlet. Az a baj, hogy úgy nézel ki, mint egy férfi. Aki pedig úgy akar kinézni, mint egy férfi, az talán többre is tartja magánál őket...Szóval legyél nőiesebb külsejű. A könyvet amúgy még nem olvastam, de én a férfiakat kedvelem, jobban kijövök velük pl. munkahelyen, mint a nőkkel. Amúgy nekem 16 éves koromtól van egy egyszerű receptem: ha látom, hogy el akar taposni, lapát! Ennyi. Soha nem is csalódtam.
2007-04-21 09:54:14


Név:
E-mail cím:
Két szám összege: három meg öt =
HOZZÁSZÓLÁS:

BLOG LEÍRÁSA

Gondolatok...

MAGAMRÓL

Újságíró, riporter, műsorvezető.

ÜZENŐFAL

2008-10-18 14:42:16 Egy ember Ezt nem hiszem el! Most mindeki így a Györgyi úgy a Györgyi, de amikor élt nem becsülték meg. Ez nagy képmutatás az egész médiától!!

2008-10-18 14:34:04 Moni Kedves Dió! Abszolút igazad van! Én szívből kívánom zsuzsának, hogy majd egyszer ő is ismerje meg a depresszió minden kínját, és majd akkor próbáljon pálcát törni Györgyi feje felett!!!
Lám, ő biztosan egy szent, aki azt hiszi, a pálinka víz... vagy csak félre siklott az ő élete is, és örül, ha másé is félre siklik... Én is iszom a gyógyszereim mellett, hiába nem lenne szabad, mert nem tudom elviselni a környezetem érdektelenségét, és azt, hogy képtelen vagyok talpra állni. Valaha angolul felsőfokon beszélő személyi asszisztens voltam, neves multi cégeknél. Ma csak egy roncs vagyok, aki már a számláit se tudja fizetni - és nem az alkohol miatt! Azt hiszem, a többi embere úgy kezeli a depressziós embert, mintha csak lusta lenne, mert nem tudják az hová tenni, hogy ez nem egy nátha, ami egy Kalmopyrintől elmúlik. És nem értik, hogy a kívülről szépnek látszó élet ellenére hogyan lehet valaki depressziós - de ez pont ezért egy súlyos lelki betegség!
És Györgyi családja tényleg szégyellje magát! Nem mert szembenézni a sok igaz szívből gyászoló megvető pillantásával!
R.I.P. Györgyi

2008-10-18 14:20:36 Moni Kedves Valaki!
Tudod a segítséget olyanoktól nem fogadja el az ember, akik korábban kitagadták... és a depressziós ember lelke, személyisége, semmije sem olyan, mint az egészségesé!
Én már 3. éve küzdök a depresszióval, senki sem ért meg, még a barátom sem, egyedül a legjobb barátnőm.
Már rég véget vetettem volna az életemnek, ha ebben a "szabad országban" hozzájuthatnék egy .44 vagy .50 kaliberű revolverhez. Mert ott nincs pánik, nincs visszaút, nincs fájdalom, és biztosan sikerül. De itt, még sok évvel a szocializmus után is gondoskodnak róla, hogy ne jussunk fegyverhez, kizárólag a "rossz fiúk"... tehát valaki vagy szenvedve hal meg, vagy gyenge, és életben marad. Igaza volt Györgyinek, az öngyilkossághoz igenis bátorság kell! Ez nem úgy fest, hogy meghúzom a ravaszt, és kész! Előbb az ember számot vet addigi életével, mérlegeli a jelenlegi lehetőségeit, és azokat is, amik talán megadatnának a jövőben, és csak utána cselekszik...

2008-10-18 13:28:46 andreotti Kedves Diótörő !
Pszichiater véleményét nem fogod olvasni, ugyanis köti az orvosi titoktartás, de nemcsak ez! Képzeld, van olyan orvos, aki szereti a páciensét és törődik vele, Györgyinek ez megadatott, hogy egy ilyen emberrel tudja megbeszélni a problémáját ( és itt talán azt a kérdést is fel kellene tenni, hogy miért nem volt mellette a családja ezekben az esetekben ) A depresszió sajnos NEM gyógyítható betegség, de kezelhető, függően a beteg állapotától!
Ha nem tudsz valamiről pontosan, akkor talán bölcsebb lenne hallgatnod !

Györgyinek megbékélést kívánok a világgal és saját magával, nyugodjon békességben !

2008-10-18 07:46:50 Edit György!
Tiszteltelek, becsültelek, hiányozni fogsz. Álmodj szépeket!

2008-10-18 02:49:00 Vadas Anna Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember.
Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán sem nő egyforma két levél, a nagy időn sem lesz hozzá hasonló.
(Kosztolányi)

2008-10-18 02:42:29 Vadas Anna Okuljatok mindannyian e példán .
Ilyen az ember.Egyedüli példány.


ldány.

2008-10-17 22:10:38 Béla Nyugodj békében! Álmaid legyenek szépek!

2008-10-17 17:03:29 Leonita Istenem! Halála után most hűűű de sokan szeretik!!!

2008-10-17 16:55:16 Camy- György ,nyugodjál békében isten óvja lelkedet!:(

2008-10-17 13:39:28 Gabóca Álomhely,amely nem tűnik valóságosnak,amig ott vagy,de hivogatóan valóságossá válik,ha elhagytad! Nagyon fogsz hiányozni!

2008-10-17 08:08:15 Éva Györgyikém.! Ne haragudj, hogy nem tudtam elmenni leróni végső búcsúmat tőled, de én is beteg vagyok és egyedül nem tudtam elmenni. Én megértettelek, mivel én is szenvedek attól amitől te szenvedtél. Két öngyilkossági kisérlettel a hátam mögött tudom min mentél keresztül. Neked már jó. Nyugodj békében, remélem nemsokára találkozunk.

2008-10-17 00:55:18 PR Értelmes, tabukat döntögető Hölgynek tartom Albert Györgyit. S mint az ilyen - főleg nőknek - sokkal többet kell teljesíteni, ha el akarja fogadtatni magát, azaz szeretné a munkáját végezni.
Köszönet érte, hogy jó néhányunk helyett megtette!
Kár, hogy az ATV nem gondolta úgy, hogy folytassa a riportsorozatot, amit A.Gy. nőkkel csinált. Egyszer majd szociológiai érték is lesz.
(Sajnos nálam 2007. szept.- ben van vége a blognak.Mit írhatott utolsó napjain? A Szulák beszélgetésen ajándékot kapott a kiegyesúlyozottságával, szépségével? Megszenvedte a "kegyes halált"! Adhatott volna pedig Neki egy utolsó esélyt a gyógyulásra, írásra.)

2008-10-16 23:53:31 XX wy

2008-10-16 22:47:42 Maria Nyugodjal bekebe az UrJezus szentnevebe.Erdelyszivebol Csiksomlyorol.

2008-10-16 21:39:49 SORSTÁRS...... Aki ismeri és átélte ezt a betegséget,az tudja hogy nagyon kemény dolog ez.
Iszonyú sok erő kell ahhoz,hogy leküzdd ezt a betegséget.
Neki nem sikerült az alap problémáját megoldani.Ezért a betegséget sem tudta legyőzni.
Egy Nőnek nem lehet az élete teljes egy gyerek nélkül.
Most lehet ítélkezni felette olyanoknak akik van gyereke és nem tudja nem milyen érzés ha nem lehet gyereke!!!

Nyugodj Békében...

2008-10-16 20:23:38 Licskóné Végtelenül szomorú, hogy egy fiatal, jó tudású embernek kell elmennie!
Senki nem figyelt a szívére, hogy mit is bír még el?
Megint szegényebbek lettünk egy jó emberrel. Sajnálom.
Licskó Zsuzsa

2008-10-16 20:06:56 Györgyusz Drága Györgyi! Ma bementem a váci székesegyházba, hogy elbúcsúzzam Tőled, meggyújtottam egy mécsest az Emlékedre és csendben,szívemben rettenetes fájdalommal emlékeztem RÁD. Tudom,jó helyen vagy és most már tiszta, őszinte szeretet vesz körül. Nagyon jó EMBER voltál, hiányozni fogsz!Angyalok őrizzék békés álmodat!
Mindörökre szívünkben maradsz!

2008-10-16 15:12:33 Anna Belfegor! Ki lehet gyógyulni belőle, bár borzasztó nehéz. Nekem sikerült. Hidd el, neked is fog, csak kérlek ne add fel a reményt! Minden jót Neked!

2008-10-16 15:12:20 Anna Belfegor! Ki lehet gyógyulni belőle, bár borzasztó nehéz. Nekem sikerült. Hidd el, neked is fog, csak kérlek ne add fel a reményt! Minden jót Neked!

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 9 meg 15 =:
HOZZÁSZÓLÁS:
© StoryOnline 2007