Vissza a StoryOnline-ra » Sztárblog » Albert Györgyi blogja » Március 15. egy osztrák arisztokratával
2007-03-16 10:09:17

Március 15. egy osztrák arisztokratával

Van abban valami pikáns, ha az ember egy osztrák arisztokrata család leszármazottjával, egy Pallavicinivel tölti a forradalom és szabadságharc évfordulóját...

Edu, Zita fia, hatkor kel, a vendégszobából átkúszik hozzám - minő öröm!-, és Cartoon Networközni akart. A pici lány két órával később nyöszörög, mamája megeteti, én valami harapnivalóért: zsömléért, tejért indulok a faluba, ami meddő vállalkozásnak tűnik, mert elfelejtettem, hogy nem vasárnap van, hanem nemzeti ünnep – minden zárva -, így aztán kedves szomszédomtól kapok kölcsön alapdolgokat. Hiába... Nem vezetek háztartást, gyerekem soha nem volt. Mindegy. Megoldottuk. Edu felfedezi magának a kiscicámat, és jókat hancúroznak együtt, én – még mindig hálóingben - lecsekkolom a mailjeimet. Megnézzük a zászlófelvonást a tévében, majd nagy nehezen összekászálódunk, és fél egy körül nekiduráljuk magunkat: elmegyünk ebédelni, majd végre a levegőn, a parkban süttetjük arcunkat a tavaszi napsütésben. Öt körül itthon, és már-már egy szép napot tudhatunk, tudhatnánk, tudhattunk volna magunkénak, ha én hülye nem kapcsolom be a tévét, és elindul a pokol. Értesülünk arról, hogy mi történt a Petőfi szobornál, a Múzeum kertben, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, az Andrássy úton, a Deák téren... Kiábrándultak, keserűek, és szomorúak voltunk. Nem kéne kiiratkozni ebből az országból? Vagy... Ideiglenesen, amíg konszenzus, párbeszéd, dialógus nem történik, nem jön létre, nem tud létrejönni; szóval addig nem lehetne egy picit szüneteltetni édes hazánkat? Magyarország...

Aztán, meg... A kisvakondos vicc jut eszembe, amikor vakondmama figyelmezteti a csemetét: „Kisvakond! A föld alatt élünk. Sötét van, hideg van, de ez a mi hazánk.” Az ember csak győzze szégyellni magát külföldi barátai előtt, meg azért, hogy idáig jutottunk. Na mindegy... Ahogy Clark Gable mondta Vivien Leighnek, búcsúzásképpen, az Elfújta a szélben: „Frankly, I don’t give a damn.” (cca.: Édesem! Teszek rá!). Erre a nő: „Tommorrow is another day...” (kb. A holnap, egy új nap. Akármi is lehet.)

A remény hal meg utoljára.


Írta: gy.albert
Címkék:
Értékelés: 4.49 Hozzászólások: (17)
Értékeld mennyire tetszett ez a bejegyzés:
HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA: 17
Baranyai Gizella

Kedves Györgyi! Sokáig egy levegőt szívtunk, egy cipőben jártunk, járunk. Nem rébuszolok tovább, én is ott éltem ahol te, de rám biztosan nem emlékszel. Átérzem valamennyi élethelyzeted, tudom miről beszélsz, beszélek. Az IQ terén sem 100 alatt vagyok, mégsem boldogulok. Neked azt kívánom, csak is magadban bízzál, légy erős! Régen, kb. 20 éve nem kedveltelek, de mára őszinteségeddel elnyerted, hogy megszeresselek. Még Martonban többször meg akartalak keresni, hogy jól elbeszélgessünk. Nem mertem. Nem a hírességre van szükségem, mert igen sokat ismerek. Ők is ugyanolyan emberek. Jobbak, vagy rosszabbak.Kérlek válaszolj e-mail címemre, ha a levelem megérintett. A házam Baracskán áll, vagy düledezik, már nem ott élek, mert átvertek. A NŐ helye a világban nem kevesebb, mint a férfié...Szia, Gizus.
2007-03-19 00:18:21

S. Edit

Mikinek üzenem!
Kedves Miki, olvassd el legalább Györgyi egyik könyvét ( az elsőt ajánlom) és talán megérted miért van szükségünk néha arra hogy kizárjuk a külvilágot. Éleg nekem is hogy biztosítsam a megélhetésünket, és a mindennapi küzdelem után nincs kedvem még hiradót sem nézni. Elegem van az erőszakból, az állandó rossz hírekből.Ha olyan híradó lenne amiben cseppnyi jót is hallanék, legalább napi 1-et akkor talán nézném.Ami a kokárdát és az ünneplést illeti, valahogy túl sok az olyan ember akinek valószinüleg nem telik konditeremre és a bennük levő erőszakot az uzcán adják ki. Én sem akarok senki boxzsákja lenni. Szóval lehet hogy én is hazafiatlan vagyok?? Sedit
2007-03-18 23:23:43

gabo

Szép Jó Estét!
Nagyon jó szórakozást a mai estéhez, az enyém kellemesre sikeredett, mert megtaláltam Albert Györgyi blogját. Hirtelen nem szeretném az első könyveddel kezdeni, ugyanis nem tudom úgy olvasni, hogy nem teszem le. Nekem abba kell hagyni időnként, sőt napokra is és utána jó újra olvasni. Ha módom volt rá, olvastam irásaidat, néztelek a Tv-ben és igazán gratulálok ahhoz, amit eddig elértél és amilyen embernek látszol. Kemény, igazságos, kicsit megviselt, de igazi túlélő, lehet tőeld "tapasztalni". Ja és a hosszú hétvége után komolyan mondom az utolsó blogod olvasása után egészen jó hangulatom lett. És persze háromszoros hurrá a Gálffi Lászlónak. Itt volt az ideje a Kossuth dijnak, vagy talán késő? Na mindegy örüljünk neki. Elképzelhető, ha holnap is megtalálom az oldalt, még elég amatőr vagyok ugyanis, akkor olvaslak egyébként szép hétfőt kivánok Neked. Ja és aludj sokáig....G.
2007-03-18 20:58:10

judit

Kedves Györgyi Olvastam mindkét könyved nagyon érdeekesnek furcsának és megdöbbentőnek talátam. Mi ketten két külön világ vagyunk mint a fekete-és a fehér nem én vagyok a fehér és nem te a fekete és forditva sem. Négy gyerekem van egyszerű minden napokat élek a világnézetem a felfogásom minden minden más min a Tiéd. S mégis, hogy mifog meg abban amit "müvelsz" nem tudom megmagyarázni de valami nagyon érdekeset és megragadót érzek a könyv edben a riportjaidban azt hiszem zavarba hoztál, emberségedben
2007-03-18 20:50:51

Deákné Gyurátz Edit

Tisztelt Györgyi!
Gratulálok ahhoz aki vagy,ahogy bevállalod az egészet.Legyél büszke magadra! Jó egészséget!
Ja és nem csak úgy mellékesen,a könyveid besz.....s!Fel a fejjel! Vigyázz magadra!
2007-03-18 16:30:14

D.Mária

Kedves Györgyi!

Riporternek jó vagy, riportalanynak szőrnyű! Miért van ez?
2007-03-18 16:20:59

    1 2 3    Következő 6 »

Név:
E-mail cím:
Két szám összege: hét meg kettő =
HOZZÁSZÓLÁS:

BLOG LEÍRÁSA

Gondolatok...

MAGAMRÓL

Újságíró, riporter, műsorvezető.

ÜZENŐFAL

2008-10-18 14:42:16 Egy ember Ezt nem hiszem el! Most mindeki így a Györgyi úgy a Györgyi, de amikor élt nem becsülték meg. Ez nagy képmutatás az egész médiától!!

2008-10-18 14:34:04 Moni Kedves Dió! Abszolút igazad van! Én szívből kívánom zsuzsának, hogy majd egyszer ő is ismerje meg a depresszió minden kínját, és majd akkor próbáljon pálcát törni Györgyi feje felett!!!
Lám, ő biztosan egy szent, aki azt hiszi, a pálinka víz... vagy csak félre siklott az ő élete is, és örül, ha másé is félre siklik... Én is iszom a gyógyszereim mellett, hiába nem lenne szabad, mert nem tudom elviselni a környezetem érdektelenségét, és azt, hogy képtelen vagyok talpra állni. Valaha angolul felsőfokon beszélő személyi asszisztens voltam, neves multi cégeknél. Ma csak egy roncs vagyok, aki már a számláit se tudja fizetni - és nem az alkohol miatt! Azt hiszem, a többi embere úgy kezeli a depressziós embert, mintha csak lusta lenne, mert nem tudják az hová tenni, hogy ez nem egy nátha, ami egy Kalmopyrintől elmúlik. És nem értik, hogy a kívülről szépnek látszó élet ellenére hogyan lehet valaki depressziós - de ez pont ezért egy súlyos lelki betegség!
És Györgyi családja tényleg szégyellje magát! Nem mert szembenézni a sok igaz szívből gyászoló megvető pillantásával!
R.I.P. Györgyi

2008-10-18 14:20:36 Moni Kedves Valaki!
Tudod a segítséget olyanoktól nem fogadja el az ember, akik korábban kitagadták... és a depressziós ember lelke, személyisége, semmije sem olyan, mint az egészségesé!
Én már 3. éve küzdök a depresszióval, senki sem ért meg, még a barátom sem, egyedül a legjobb barátnőm.
Már rég véget vetettem volna az életemnek, ha ebben a "szabad országban" hozzájuthatnék egy .44 vagy .50 kaliberű revolverhez. Mert ott nincs pánik, nincs visszaút, nincs fájdalom, és biztosan sikerül. De itt, még sok évvel a szocializmus után is gondoskodnak róla, hogy ne jussunk fegyverhez, kizárólag a "rossz fiúk"... tehát valaki vagy szenvedve hal meg, vagy gyenge, és életben marad. Igaza volt Györgyinek, az öngyilkossághoz igenis bátorság kell! Ez nem úgy fest, hogy meghúzom a ravaszt, és kész! Előbb az ember számot vet addigi életével, mérlegeli a jelenlegi lehetőségeit, és azokat is, amik talán megadatnának a jövőben, és csak utána cselekszik...

2008-10-18 13:28:46 andreotti Kedves Diótörő !
Pszichiater véleményét nem fogod olvasni, ugyanis köti az orvosi titoktartás, de nemcsak ez! Képzeld, van olyan orvos, aki szereti a páciensét és törődik vele, Györgyinek ez megadatott, hogy egy ilyen emberrel tudja megbeszélni a problémáját ( és itt talán azt a kérdést is fel kellene tenni, hogy miért nem volt mellette a családja ezekben az esetekben ) A depresszió sajnos NEM gyógyítható betegség, de kezelhető, függően a beteg állapotától!
Ha nem tudsz valamiről pontosan, akkor talán bölcsebb lenne hallgatnod !

Györgyinek megbékélést kívánok a világgal és saját magával, nyugodjon békességben !

2008-10-18 07:46:50 Edit György!
Tiszteltelek, becsültelek, hiányozni fogsz. Álmodj szépeket!

2008-10-18 02:49:00 Vadas Anna Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember.
Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán sem nő egyforma két levél, a nagy időn sem lesz hozzá hasonló.
(Kosztolányi)

2008-10-18 02:42:29 Vadas Anna Okuljatok mindannyian e példán .
Ilyen az ember.Egyedüli példány.


ldány.

2008-10-17 22:10:38 Béla Nyugodj békében! Álmaid legyenek szépek!

2008-10-17 17:03:29 Leonita Istenem! Halála után most hűűű de sokan szeretik!!!

2008-10-17 16:55:16 Camy- György ,nyugodjál békében isten óvja lelkedet!:(

2008-10-17 13:39:28 Gabóca Álomhely,amely nem tűnik valóságosnak,amig ott vagy,de hivogatóan valóságossá válik,ha elhagytad! Nagyon fogsz hiányozni!

2008-10-17 08:08:15 Éva Györgyikém.! Ne haragudj, hogy nem tudtam elmenni leróni végső búcsúmat tőled, de én is beteg vagyok és egyedül nem tudtam elmenni. Én megértettelek, mivel én is szenvedek attól amitől te szenvedtél. Két öngyilkossági kisérlettel a hátam mögött tudom min mentél keresztül. Neked már jó. Nyugodj békében, remélem nemsokára találkozunk.

2008-10-17 00:55:18 PR Értelmes, tabukat döntögető Hölgynek tartom Albert Györgyit. S mint az ilyen - főleg nőknek - sokkal többet kell teljesíteni, ha el akarja fogadtatni magát, azaz szeretné a munkáját végezni.
Köszönet érte, hogy jó néhányunk helyett megtette!
Kár, hogy az ATV nem gondolta úgy, hogy folytassa a riportsorozatot, amit A.Gy. nőkkel csinált. Egyszer majd szociológiai érték is lesz.
(Sajnos nálam 2007. szept.- ben van vége a blognak.Mit írhatott utolsó napjain? A Szulák beszélgetésen ajándékot kapott a kiegyesúlyozottságával, szépségével? Megszenvedte a "kegyes halált"! Adhatott volna pedig Neki egy utolsó esélyt a gyógyulásra, írásra.)

2008-10-16 23:53:31 XX wy

2008-10-16 22:47:42 Maria Nyugodjal bekebe az UrJezus szentnevebe.Erdelyszivebol Csiksomlyorol.

2008-10-16 21:39:49 SORSTÁRS...... Aki ismeri és átélte ezt a betegséget,az tudja hogy nagyon kemény dolog ez.
Iszonyú sok erő kell ahhoz,hogy leküzdd ezt a betegséget.
Neki nem sikerült az alap problémáját megoldani.Ezért a betegséget sem tudta legyőzni.
Egy Nőnek nem lehet az élete teljes egy gyerek nélkül.
Most lehet ítélkezni felette olyanoknak akik van gyereke és nem tudja nem milyen érzés ha nem lehet gyereke!!!

Nyugodj Békében...

2008-10-16 20:23:38 Licskóné Végtelenül szomorú, hogy egy fiatal, jó tudású embernek kell elmennie!
Senki nem figyelt a szívére, hogy mit is bír még el?
Megint szegényebbek lettünk egy jó emberrel. Sajnálom.
Licskó Zsuzsa

2008-10-16 20:06:56 Györgyusz Drága Györgyi! Ma bementem a váci székesegyházba, hogy elbúcsúzzam Tőled, meggyújtottam egy mécsest az Emlékedre és csendben,szívemben rettenetes fájdalommal emlékeztem RÁD. Tudom,jó helyen vagy és most már tiszta, őszinte szeretet vesz körül. Nagyon jó EMBER voltál, hiányozni fogsz!Angyalok őrizzék békés álmodat!
Mindörökre szívünkben maradsz!

2008-10-16 15:12:33 Anna Belfegor! Ki lehet gyógyulni belőle, bár borzasztó nehéz. Nekem sikerült. Hidd el, neked is fog, csak kérlek ne add fel a reményt! Minden jót Neked!

2008-10-16 15:12:20 Anna Belfegor! Ki lehet gyógyulni belőle, bár borzasztó nehéz. Nekem sikerült. Hidd el, neked is fog, csak kérlek ne add fel a reményt! Minden jót Neked!

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 16 meg 15 =:
HOZZÁSZÓLÁS:
© StoryOnline 2007