Vissza a StoryOnline-ra » Sztárblog » Albert Györgyi blogja » Március 15. egy osztrák arisztokratával
2007-03-16 10:09:17

Március 15. egy osztrák arisztokratával

Van abban valami pikáns, ha az ember egy osztrák arisztokrata család leszármazottjával, egy Pallavicinivel tölti a forradalom és szabadságharc évfordulóját...

Edu, Zita fia, hatkor kel, a vendégszobából átkúszik hozzám - minő öröm!-, és Cartoon Networközni akart. A pici lány két órával később nyöszörög, mamája megeteti, én valami harapnivalóért: zsömléért, tejért indulok a faluba, ami meddő vállalkozásnak tűnik, mert elfelejtettem, hogy nem vasárnap van, hanem nemzeti ünnep – minden zárva -, így aztán kedves szomszédomtól kapok kölcsön alapdolgokat. Hiába... Nem vezetek háztartást, gyerekem soha nem volt. Mindegy. Megoldottuk. Edu felfedezi magának a kiscicámat, és jókat hancúroznak együtt, én – még mindig hálóingben - lecsekkolom a mailjeimet. Megnézzük a zászlófelvonást a tévében, majd nagy nehezen összekászálódunk, és fél egy körül nekiduráljuk magunkat: elmegyünk ebédelni, majd végre a levegőn, a parkban süttetjük arcunkat a tavaszi napsütésben. Öt körül itthon, és már-már egy szép napot tudhatunk, tudhatnánk, tudhattunk volna magunkénak, ha én hülye nem kapcsolom be a tévét, és elindul a pokol. Értesülünk arról, hogy mi történt a Petőfi szobornál, a Múzeum kertben, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, az Andrássy úton, a Deák téren... Kiábrándultak, keserűek, és szomorúak voltunk. Nem kéne kiiratkozni ebből az országból? Vagy... Ideiglenesen, amíg konszenzus, párbeszéd, dialógus nem történik, nem jön létre, nem tud létrejönni; szóval addig nem lehetne egy picit szüneteltetni édes hazánkat? Magyarország...

Aztán, meg... A kisvakondos vicc jut eszembe, amikor vakondmama figyelmezteti a csemetét: „Kisvakond! A föld alatt élünk. Sötét van, hideg van, de ez a mi hazánk.” Az ember csak győzze szégyellni magát külföldi barátai előtt, meg azért, hogy idáig jutottunk. Na mindegy... Ahogy Clark Gable mondta Vivien Leighnek, búcsúzásképpen, az Elfújta a szélben: „Frankly, I don’t give a damn.” (cca.: Édesem! Teszek rá!). Erre a nő: „Tommorrow is another day...” (kb. A holnap, egy új nap. Akármi is lehet.)

A remény hal meg utoljára.


Írta: gy.albert
Címkék:
Értékelés: 4.49 Hozzászólások: (17)
Értékeld mennyire tetszett ez a bejegyzés:
HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA: 17
varga lajosné

Kiváló a második könyved. Sajnos az elsőt nem tudom megszerezni. Sikeres vagy a munkádban, hát ott teljesedjél ki. Ami nem nem nem kell eröltetni, mondom én, aki szintén depis és gyermektelen. Szia!
2007-03-17 18:26:19

zsuzsa

Igazad van. A szakmádat kifogástalanul műveled.
2007-03-17 16:50:20

ADRI

Drága Györgyi!

Nagyon tetszettek e könyveid, az, hogy ŐSZINTÉN leírod milyenek is az emberek. Remélem olyanok is elolvassák akiknek nincs jó véleményük Rólad. Ez azért fontos, hogy megtudják, hogy MINDENNEK VAN OKA!!!!!!!!!!! Annak is, amiért úgy viselkedtél, ahogy. És hidd el, Te nagyon bátor vagy bátrabb mint Te magad gondolnád és rengeteg nő viselkedik így ahogy Te, csak Te bevállaltad!!!!!! Örülnék, ha megismerhetnélek. Ritka ma a mélyérzésű és nem felszínes ember...
2007-03-17 16:43:11

julcsi

Annyira birom ahogyan és amit élsz és irsz!Kösz,hogy vagy!
2007-03-17 16:15:24

Kapusi Karina

Tisztelem a nyíltságodat és a bátorságodat! Láttam a napkeltés interjúdat, ahol szegény Verebes nem tudott kilépni a "male" világból, inkább poros sztereotípiákkal szakította félbe szavaidat. Pedig hát 3-4 házassága után elvárná az ember, hogy jobban ismerje a nőket! Sztem, belevaló, jó nő vagy, hál istennek mentesen mindenféle szüfrazsett-idiótizmustól, és az, hogy nem talált rád eddig az igazi, az elsősorban nem a te minősítésed (picit azért az is!), hanem univerzálisan a potenciális férfinem vesztesége. Csak hát közben te/mi szívunk!:-)))
Vigyázz magadra, ne igyál túl sokat, ne drogozz, ne szedj barom gyógyszereket, ne zárd ki magad a világból. Ha más nincs, tanuld meg élvezni az egyedüllétet! Ha egyedül vagy, hallgass és figyeld a természet és saját bensőd jeleit. ........és néha csettints látván egy jó pasi hátsóját. De ne csípj bele!:-))))
Bocs, ha túlmentem egy határon, csak a szimpátia vezetett..
Karina
2007-03-17 14:29:33

« Előző 6    1 2 3    

Név:
E-mail cím:
Két szám összege: tizenhét meg egy =
HOZZÁSZÓLÁS:

BLOG LEÍRÁSA

Gondolatok...

MAGAMRÓL

Újságíró, riporter, műsorvezető.

ÜZENŐFAL

2008-10-18 14:42:16 Egy ember Ezt nem hiszem el! Most mindeki így a Györgyi úgy a Györgyi, de amikor élt nem becsülték meg. Ez nagy képmutatás az egész médiától!!

2008-10-18 14:34:04 Moni Kedves Dió! Abszolút igazad van! Én szívből kívánom zsuzsának, hogy majd egyszer ő is ismerje meg a depresszió minden kínját, és majd akkor próbáljon pálcát törni Györgyi feje felett!!!
Lám, ő biztosan egy szent, aki azt hiszi, a pálinka víz... vagy csak félre siklott az ő élete is, és örül, ha másé is félre siklik... Én is iszom a gyógyszereim mellett, hiába nem lenne szabad, mert nem tudom elviselni a környezetem érdektelenségét, és azt, hogy képtelen vagyok talpra állni. Valaha angolul felsőfokon beszélő személyi asszisztens voltam, neves multi cégeknél. Ma csak egy roncs vagyok, aki már a számláit se tudja fizetni - és nem az alkohol miatt! Azt hiszem, a többi embere úgy kezeli a depressziós embert, mintha csak lusta lenne, mert nem tudják az hová tenni, hogy ez nem egy nátha, ami egy Kalmopyrintől elmúlik. És nem értik, hogy a kívülről szépnek látszó élet ellenére hogyan lehet valaki depressziós - de ez pont ezért egy súlyos lelki betegség!
És Györgyi családja tényleg szégyellje magát! Nem mert szembenézni a sok igaz szívből gyászoló megvető pillantásával!
R.I.P. Györgyi

2008-10-18 14:20:36 Moni Kedves Valaki!
Tudod a segítséget olyanoktól nem fogadja el az ember, akik korábban kitagadták... és a depressziós ember lelke, személyisége, semmije sem olyan, mint az egészségesé!
Én már 3. éve küzdök a depresszióval, senki sem ért meg, még a barátom sem, egyedül a legjobb barátnőm.
Már rég véget vetettem volna az életemnek, ha ebben a "szabad országban" hozzájuthatnék egy .44 vagy .50 kaliberű revolverhez. Mert ott nincs pánik, nincs visszaút, nincs fájdalom, és biztosan sikerül. De itt, még sok évvel a szocializmus után is gondoskodnak róla, hogy ne jussunk fegyverhez, kizárólag a "rossz fiúk"... tehát valaki vagy szenvedve hal meg, vagy gyenge, és életben marad. Igaza volt Györgyinek, az öngyilkossághoz igenis bátorság kell! Ez nem úgy fest, hogy meghúzom a ravaszt, és kész! Előbb az ember számot vet addigi életével, mérlegeli a jelenlegi lehetőségeit, és azokat is, amik talán megadatnának a jövőben, és csak utána cselekszik...

2008-10-18 13:28:46 andreotti Kedves Diótörő !
Pszichiater véleményét nem fogod olvasni, ugyanis köti az orvosi titoktartás, de nemcsak ez! Képzeld, van olyan orvos, aki szereti a páciensét és törődik vele, Györgyinek ez megadatott, hogy egy ilyen emberrel tudja megbeszélni a problémáját ( és itt talán azt a kérdést is fel kellene tenni, hogy miért nem volt mellette a családja ezekben az esetekben ) A depresszió sajnos NEM gyógyítható betegség, de kezelhető, függően a beteg állapotától!
Ha nem tudsz valamiről pontosan, akkor talán bölcsebb lenne hallgatnod !

Györgyinek megbékélést kívánok a világgal és saját magával, nyugodjon békességben !

2008-10-18 07:46:50 Edit György!
Tiszteltelek, becsültelek, hiányozni fogsz. Álmodj szépeket!

2008-10-18 02:49:00 Vadas Anna Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember.
Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán sem nő egyforma két levél, a nagy időn sem lesz hozzá hasonló.
(Kosztolányi)

2008-10-18 02:42:29 Vadas Anna Okuljatok mindannyian e példán .
Ilyen az ember.Egyedüli példány.


ldány.

2008-10-17 22:10:38 Béla Nyugodj békében! Álmaid legyenek szépek!

2008-10-17 17:03:29 Leonita Istenem! Halála után most hűűű de sokan szeretik!!!

2008-10-17 16:55:16 Camy- György ,nyugodjál békében isten óvja lelkedet!:(

2008-10-17 13:39:28 Gabóca Álomhely,amely nem tűnik valóságosnak,amig ott vagy,de hivogatóan valóságossá válik,ha elhagytad! Nagyon fogsz hiányozni!

2008-10-17 08:08:15 Éva Györgyikém.! Ne haragudj, hogy nem tudtam elmenni leróni végső búcsúmat tőled, de én is beteg vagyok és egyedül nem tudtam elmenni. Én megértettelek, mivel én is szenvedek attól amitől te szenvedtél. Két öngyilkossági kisérlettel a hátam mögött tudom min mentél keresztül. Neked már jó. Nyugodj békében, remélem nemsokára találkozunk.

2008-10-17 00:55:18 PR Értelmes, tabukat döntögető Hölgynek tartom Albert Györgyit. S mint az ilyen - főleg nőknek - sokkal többet kell teljesíteni, ha el akarja fogadtatni magát, azaz szeretné a munkáját végezni.
Köszönet érte, hogy jó néhányunk helyett megtette!
Kár, hogy az ATV nem gondolta úgy, hogy folytassa a riportsorozatot, amit A.Gy. nőkkel csinált. Egyszer majd szociológiai érték is lesz.
(Sajnos nálam 2007. szept.- ben van vége a blognak.Mit írhatott utolsó napjain? A Szulák beszélgetésen ajándékot kapott a kiegyesúlyozottságával, szépségével? Megszenvedte a "kegyes halált"! Adhatott volna pedig Neki egy utolsó esélyt a gyógyulásra, írásra.)

2008-10-16 23:53:31 XX wy

2008-10-16 22:47:42 Maria Nyugodjal bekebe az UrJezus szentnevebe.Erdelyszivebol Csiksomlyorol.

2008-10-16 21:39:49 SORSTÁRS...... Aki ismeri és átélte ezt a betegséget,az tudja hogy nagyon kemény dolog ez.
Iszonyú sok erő kell ahhoz,hogy leküzdd ezt a betegséget.
Neki nem sikerült az alap problémáját megoldani.Ezért a betegséget sem tudta legyőzni.
Egy Nőnek nem lehet az élete teljes egy gyerek nélkül.
Most lehet ítélkezni felette olyanoknak akik van gyereke és nem tudja nem milyen érzés ha nem lehet gyereke!!!

Nyugodj Békében...

2008-10-16 20:23:38 Licskóné Végtelenül szomorú, hogy egy fiatal, jó tudású embernek kell elmennie!
Senki nem figyelt a szívére, hogy mit is bír még el?
Megint szegényebbek lettünk egy jó emberrel. Sajnálom.
Licskó Zsuzsa

2008-10-16 20:06:56 Györgyusz Drága Györgyi! Ma bementem a váci székesegyházba, hogy elbúcsúzzam Tőled, meggyújtottam egy mécsest az Emlékedre és csendben,szívemben rettenetes fájdalommal emlékeztem RÁD. Tudom,jó helyen vagy és most már tiszta, őszinte szeretet vesz körül. Nagyon jó EMBER voltál, hiányozni fogsz!Angyalok őrizzék békés álmodat!
Mindörökre szívünkben maradsz!

2008-10-16 15:12:33 Anna Belfegor! Ki lehet gyógyulni belőle, bár borzasztó nehéz. Nekem sikerült. Hidd el, neked is fog, csak kérlek ne add fel a reményt! Minden jót Neked!

2008-10-16 15:12:20 Anna Belfegor! Ki lehet gyógyulni belőle, bár borzasztó nehéz. Nekem sikerült. Hidd el, neked is fog, csak kérlek ne add fel a reményt! Minden jót Neked!

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 15 meg 7 =:
HOZZÁSZÓLÁS:
© StoryOnline 2007