2007-03-22 12:13:53

Turnézom

Ma megkezdődik a nagy országjáró turné, az új könyvvel. Helyszínünk: Veszprém, minnggyá’ meg is nézem, hogy hol is? Ja igen! Délután 4, Bástya könyvesbolt.

Nem tudok magamhoz térni Kaszás Attila eszméletvesztése óta... Fiatal, kirobbanó tehetséges ember, jó haver, pici a kisgyereke, nemrég találta meg a párját... Imádkozni nem tudok érte, lévén, hogy ateista vagyok, de bízom a Sorsban, hogy kegyes lesz hozzá. Attila! Gyógyulj meg, szükségünk van rád!

Tegnap rádiófelvételem volt a 9o.9 jazzyben, a csütörtöki – holnapi – műsorom vendége Gálffi László: jó barátom, most speciel a Kossuth-díj kapcsán, meg aztán... Milyen az élet... Amivel Laci annak idején robbantott a színházi életben, az Equus-sszal, abban Kaszás partnere volt.

Laci vasárnap tart egy bulit, a díját megünneplendő, de tegnap pont azt mondta, hogy már nincs is kedve az egészhez...

Rémes.

Nna, aztán manikür, fodrász, hogy egy kicsit embernek érezzem magam, végül, késő délután egy politikai rendezvény: folyik a vita, a harc a március végén megüresedő elnöki székért... Nem tudom. Vagyis, tudom, mert egyikőjük kortársam, talán barátomnak is merem mondani, szeretem, nem tudom... Mit kívánjak neki?

A vége után irány a Gusto, a törzshelyem a Frankel Leó úton. Belefutok két, velem egykorú barátnőmmel. Program?

Meglepő, váratlan új fordulat: szidjuk a pasikat, rohadjon meg mindegyik, ahol van. Konkrétan nálunk nincs. Egy se.

Mit lehet tenni?

Hazamenni, megsimogatni a cicát, ’oszt csicsikálni. Tud valaki jobbat?


Írta: gy.albert
Címkék:
Értékelés: 3.84 Hozzászólások: (15)
Értékeld mennyire tetszett ez a bejegyzés:
HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA: 15
prücsök

Jaaaaj , Mara olyan ciki vagy !!!
Györgyi ! Én szerettem mindent , amit eddig csináltál. Ennyi,és kész.
2007-03-25 15:26:13

Bea

Kedves Györgyi!
Tegnap meghalt Kaszás Attila és bár én csak egyoldalúan ismertem, de nekem is nagyon sokat adott. Egyidős volt velem... Fantasztikus színész volt és ahogy most a pályatársakat, barátokat halljuk, csodálatos ember is. Kár, hogy pont az ilyenek mennek el. Különösen most, amikor annyi a silányság!
Neked drukkolok! Bár téged is csak egyoldalúan ismerlek, de már többször elkezdtem neked levelet írni (nem a blogban hanem még évekkel meg korszakokkal ezelőtt)
Hiszem, hogy bármi megvalósulhat, ha igazán akarod.
Szeretettel: Bea
2007-03-25 09:07:03

Marika

Szia Györgyi.
Most én sem bírok magamhoz térni tegnap este óta.Hallottam a hiradó késő esti adásában, hogy Kaszás Attila meghalt.Komolyan úgy érzem magam mintha egy köeli hozzátartozómat veszítettem volna el.Nagyon szerettem mint szinészt,és most hogy nincs többé felsem bírom fogni.Sajnálom és nagyon megrázott ez az egész.Annyira felfoghatatlan ,amikor egy fiatal távozik el tudom miről beszélek mert a hugomat veszítettem el 5-éve.Azt hittem,hogy soha nem tudom kiheverni és még mindig fáj a hiánya,ennyi év után is.
2007-03-24 21:52:16

Lévai András

Kedves Györgyi! A korábbi depis könyvedet olvastam nagy érdeklődéssel,ugyanis én is feküdtem a Honvéd pszichiátriáján ugyanolyan gonddal mint te(bocs a tegezésért,de a sorstársak így szokták) én rendbejöttem. Minden szereplésedet érdeklődéssel figyelem mert nagyon jó fejnek és igazi személyiségnek tartalak. Sajnos úgy játtom,hogy visszaestél,és szerintem ez az új könyved csak egy önigazolás arra,hogy igenis "rendbejöttem." Szurkolok neked,hogy tényleg jöjj rendbe. PS. Az iwiw-en,ha megnézed,láthatod,hogy van közös ismerősünk,így nyugodtan visszacsekkolhatod a leírtak őszinteségét.Ismeretllen ismerősként kézcsók.L.A.
2007-03-24 21:25:40

Andrea

Szia Hiszem és tudom kilábalsz újra és újra a hullámvölgyekből mi hétköznapi emberek is igy teszünk ,és mindig valami megváltozik bennünk.Jó szakember vagy légy boldog Andrea
2007-03-24 19:20:27

csicsi

Tényleg az lenne a legjobb,ha csicsikálnál.Mindenkinek.
2007-03-24 19:00:15

    1 2 3    Következő 6 »

Név:
E-mail cím:
Két szám összege: tizenhárom meg tizenöt =
HOZZÁSZÓLÁS:

BLOG LEÍRÁSA

Gondolatok...

MAGAMRÓL

Újságíró, riporter, műsorvezető.

ÜZENŐFAL

2008-10-18 14:42:16 Egy ember Ezt nem hiszem el! Most mindeki így a Györgyi úgy a Györgyi, de amikor élt nem becsülték meg. Ez nagy képmutatás az egész médiától!!

2008-10-18 14:34:04 Moni Kedves Dió! Abszolút igazad van! Én szívből kívánom zsuzsának, hogy majd egyszer ő is ismerje meg a depresszió minden kínját, és majd akkor próbáljon pálcát törni Györgyi feje felett!!!
Lám, ő biztosan egy szent, aki azt hiszi, a pálinka víz... vagy csak félre siklott az ő élete is, és örül, ha másé is félre siklik... Én is iszom a gyógyszereim mellett, hiába nem lenne szabad, mert nem tudom elviselni a környezetem érdektelenségét, és azt, hogy képtelen vagyok talpra állni. Valaha angolul felsőfokon beszélő személyi asszisztens voltam, neves multi cégeknél. Ma csak egy roncs vagyok, aki már a számláit se tudja fizetni - és nem az alkohol miatt! Azt hiszem, a többi embere úgy kezeli a depressziós embert, mintha csak lusta lenne, mert nem tudják az hová tenni, hogy ez nem egy nátha, ami egy Kalmopyrintől elmúlik. És nem értik, hogy a kívülről szépnek látszó élet ellenére hogyan lehet valaki depressziós - de ez pont ezért egy súlyos lelki betegség!
És Györgyi családja tényleg szégyellje magát! Nem mert szembenézni a sok igaz szívből gyászoló megvető pillantásával!
R.I.P. Györgyi

2008-10-18 14:20:36 Moni Kedves Valaki!
Tudod a segítséget olyanoktól nem fogadja el az ember, akik korábban kitagadták... és a depressziós ember lelke, személyisége, semmije sem olyan, mint az egészségesé!
Én már 3. éve küzdök a depresszióval, senki sem ért meg, még a barátom sem, egyedül a legjobb barátnőm.
Már rég véget vetettem volna az életemnek, ha ebben a "szabad országban" hozzájuthatnék egy .44 vagy .50 kaliberű revolverhez. Mert ott nincs pánik, nincs visszaút, nincs fájdalom, és biztosan sikerül. De itt, még sok évvel a szocializmus után is gondoskodnak róla, hogy ne jussunk fegyverhez, kizárólag a "rossz fiúk"... tehát valaki vagy szenvedve hal meg, vagy gyenge, és életben marad. Igaza volt Györgyinek, az öngyilkossághoz igenis bátorság kell! Ez nem úgy fest, hogy meghúzom a ravaszt, és kész! Előbb az ember számot vet addigi életével, mérlegeli a jelenlegi lehetőségeit, és azokat is, amik talán megadatnának a jövőben, és csak utána cselekszik...

2008-10-18 13:28:46 andreotti Kedves Diótörő !
Pszichiater véleményét nem fogod olvasni, ugyanis köti az orvosi titoktartás, de nemcsak ez! Képzeld, van olyan orvos, aki szereti a páciensét és törődik vele, Györgyinek ez megadatott, hogy egy ilyen emberrel tudja megbeszélni a problémáját ( és itt talán azt a kérdést is fel kellene tenni, hogy miért nem volt mellette a családja ezekben az esetekben ) A depresszió sajnos NEM gyógyítható betegség, de kezelhető, függően a beteg állapotától!
Ha nem tudsz valamiről pontosan, akkor talán bölcsebb lenne hallgatnod !

Györgyinek megbékélést kívánok a világgal és saját magával, nyugodjon békességben !

2008-10-18 07:46:50 Edit György!
Tiszteltelek, becsültelek, hiányozni fogsz. Álmodj szépeket!

2008-10-18 02:49:00 Vadas Anna Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember.
Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán sem nő egyforma két levél, a nagy időn sem lesz hozzá hasonló.
(Kosztolányi)

2008-10-18 02:42:29 Vadas Anna Okuljatok mindannyian e példán .
Ilyen az ember.Egyedüli példány.


ldány.

2008-10-17 22:10:38 Béla Nyugodj békében! Álmaid legyenek szépek!

2008-10-17 17:03:29 Leonita Istenem! Halála után most hűűű de sokan szeretik!!!

2008-10-17 16:55:16 Camy- György ,nyugodjál békében isten óvja lelkedet!:(

2008-10-17 13:39:28 Gabóca Álomhely,amely nem tűnik valóságosnak,amig ott vagy,de hivogatóan valóságossá válik,ha elhagytad! Nagyon fogsz hiányozni!

2008-10-17 08:08:15 Éva Györgyikém.! Ne haragudj, hogy nem tudtam elmenni leróni végső búcsúmat tőled, de én is beteg vagyok és egyedül nem tudtam elmenni. Én megértettelek, mivel én is szenvedek attól amitől te szenvedtél. Két öngyilkossági kisérlettel a hátam mögött tudom min mentél keresztül. Neked már jó. Nyugodj békében, remélem nemsokára találkozunk.

2008-10-17 00:55:18 PR Értelmes, tabukat döntögető Hölgynek tartom Albert Györgyit. S mint az ilyen - főleg nőknek - sokkal többet kell teljesíteni, ha el akarja fogadtatni magát, azaz szeretné a munkáját végezni.
Köszönet érte, hogy jó néhányunk helyett megtette!
Kár, hogy az ATV nem gondolta úgy, hogy folytassa a riportsorozatot, amit A.Gy. nőkkel csinált. Egyszer majd szociológiai érték is lesz.
(Sajnos nálam 2007. szept.- ben van vége a blognak.Mit írhatott utolsó napjain? A Szulák beszélgetésen ajándékot kapott a kiegyesúlyozottságával, szépségével? Megszenvedte a "kegyes halált"! Adhatott volna pedig Neki egy utolsó esélyt a gyógyulásra, írásra.)

2008-10-16 23:53:31 XX wy

2008-10-16 22:47:42 Maria Nyugodjal bekebe az UrJezus szentnevebe.Erdelyszivebol Csiksomlyorol.

2008-10-16 21:39:49 SORSTÁRS...... Aki ismeri és átélte ezt a betegséget,az tudja hogy nagyon kemény dolog ez.
Iszonyú sok erő kell ahhoz,hogy leküzdd ezt a betegséget.
Neki nem sikerült az alap problémáját megoldani.Ezért a betegséget sem tudta legyőzni.
Egy Nőnek nem lehet az élete teljes egy gyerek nélkül.
Most lehet ítélkezni felette olyanoknak akik van gyereke és nem tudja nem milyen érzés ha nem lehet gyereke!!!

Nyugodj Békében...

2008-10-16 20:23:38 Licskóné Végtelenül szomorú, hogy egy fiatal, jó tudású embernek kell elmennie!
Senki nem figyelt a szívére, hogy mit is bír még el?
Megint szegényebbek lettünk egy jó emberrel. Sajnálom.
Licskó Zsuzsa

2008-10-16 20:06:56 Györgyusz Drága Györgyi! Ma bementem a váci székesegyházba, hogy elbúcsúzzam Tőled, meggyújtottam egy mécsest az Emlékedre és csendben,szívemben rettenetes fájdalommal emlékeztem RÁD. Tudom,jó helyen vagy és most már tiszta, őszinte szeretet vesz körül. Nagyon jó EMBER voltál, hiányozni fogsz!Angyalok őrizzék békés álmodat!
Mindörökre szívünkben maradsz!

2008-10-16 15:12:33 Anna Belfegor! Ki lehet gyógyulni belőle, bár borzasztó nehéz. Nekem sikerült. Hidd el, neked is fog, csak kérlek ne add fel a reményt! Minden jót Neked!

2008-10-16 15:12:20 Anna Belfegor! Ki lehet gyógyulni belőle, bár borzasztó nehéz. Nekem sikerült. Hidd el, neked is fog, csak kérlek ne add fel a reményt! Minden jót Neked!

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 15 meg 14 =:
HOZZÁSZÓLÁS:
© StoryOnline 2007